A non-formális tanulási környezetek korszerű digitális fejlesztésének módszertani kérdései: Az Astera-módszertan alapjai

A non-formális tanulási környezetek – például a múzeumok, a látogatóközpontok és az ökoturisztikai élményközpontok – a 21. századi tudásátadás kiemelt színterei. Digitális korszerűsítésük és a tanulói igényekhez való igazításuk azonban gyakran csak kezdetleges, ezért nem mindig támogatják hatékonyan sem a látogatók időgazdálkodását, sem a neurodiverz látogatók befogadó tanulási élményét. Sok esetben a fenntartható működésre és a tartalmak megújítására sem készülnek fel megfelelően, ami hosszú távon a vonzerő és a hatékonyság csökkenéséhez, valamint magas ráfordításigényhez vezethet.

Hipotézis: a non-formális oktatási terek jelentős fejlődési potenciállal rendelkeznek, különösen most, amikor a mesterséges intelligencia (MI) új hatékonyságnövelő lehetőségeket kínál. A különböző generációk – kiemelten az alfa-generáció – változó tanulási szokásai és útvonalai, valamint a társadalmi inklúzió iránti erősödő igény új módszertani megközelítéseket tesznek szükségessé ahhoz, hogy a tudásmenedzsment fizikai és virtuális térben egyaránt hatékony maradjon. Kutatásom célja egy olyan adaptív, fenntartható és skálázható módszertani modell megalkotása, amely tartós tudásátadást biztosít, és a neurodivergens – köztük sajátos nevelési igényű, tanulási nehézséggel élő és szenzorosan érzékeny – tanulók számára is befogadó, motiváló tanulási környezetet teremt.

A kutatás három saját megvalósítású projekt eredményeire épül: a bajai Türr István Múzeum VR- és AR-alapú komplex élményfejlesztésére, a borsodnádasdi Óbükk Élményközpont átfogó stratégiai és attrakciós koncepciójára, valamint az Ózdi Városi Múzeum élményalapú fejlesztési irányelveire. Emellett más non-formális terek oktatástechnológiai fejlesztéseit is elemzem.

Az ASTERA framework: a kutatás során kidolgoztam az ASTERA keretrendszert (Artificial Intelligence, Spatial Renewal, Tone and Light Cues, Enhanced Learning Pathways, Responsive Immersion, Accessibility and Sustainability), amely hat pillér mentén rendszerezi a non-formális tanulási környezetek korszerűsítésének alapelveit. A folyamatosan fejlődő keretrendszer magában foglalja a mesterséges intelligencia alkalmazását, a téri és vizuális környezet tudatos megújítását, a fény- és hanghatások kognitív támogatásként való használatát, az egyéni és közösségi tanulási útvonalak optimalizálását, az immerzív élménytervezést, valamint az akadálymentesség és a fenntarthatóság következetes érvényesítését.

Módszertan: a kutatás a Double Diamond (DD) és a Human Centered Design (HCD) problémamegoldó ciklusait – többek között iteratív tesztelési köröket, perszónaalkotást, mélyinterjúkat, kérdőíveket, hőtérképes szemmozgáskövetést, prototípus-teszteket, érintetti (stakeholder) igényspecifikációt és olvasási teszteket – ötvözi a Design-Based Research (DBR) elméleti és gyakorlati alapelveivel. Ez a megközelítés lehetővé tette, hogy az élményalapú non-formális tanulási környezetek fejlesztése során tudományosan megalapozott következtetések és gyakorlati megoldások egyszerre szülessenek. A fenntarthatóság, a költséghatékonyság és a környezeti felelősségvállalás a fejlesztési folyamat szerves része.

A kutatás újszerűsége abban rejlik, hogy nemcsak egy összetett, adaptív és befogadó tanulási környezeti modellt kínál, hanem kézzelfogható megoldásokat is javasol a non-formális terek fenntartható, minimális erőforrás-ráfordítást igénylő fejlesztésére. Elméleti és gyakorlati jelentősége, hogy hozzájárulhat a non-formális tanulási színterek folyamatos korszerűsítéséhez, a gazdasági erőforrások hatékonyabb felhasználásához, valamint – a digitális oktatási környezeteken keresztül – a társadalmi befogadás erősítéséhez.

A poszter a HuCER 2025 konferencián II. díjat nyert.